Regisztráció|Bejelentkezés|Elfelejtett jelszó

Újabb olasz kirándulás

szerző: |2013. június 25. 21:39:13, Landskron (Ausztria)

A Miramare kastély parkjának szalonképes része Alábbi írásom 2012 augusztusában született. Ekkoriban már szorgalmasan tervezgettük a blog elindítását, de mivel a technikai háttér megteremtéséhez némileg több szabadidő szükségeltetett, mint amivel akkortájt kedvenc webmesterem rendelkezett, ezért még csak én gyűjtögettem az anyagokat abban a reményben, hogy belátható időn belül közzétehetők lesznek majd a blogi.hu-n.

És lőn – türelem (ez esetben) blogot terem. :) Témám ezúttal is egy olasz kiruccanás volt, illetve az azt megelőző pár napom említésre méltó eseményei egy karintiai szálloda éttermében. ;)

A Miramare kastélyt látogattuk meg Trieszt mellett és egy közelben lévő cseppkőbarlangot is útba ejtett kis csapatunk. Tele kocsival utaztunk, remek társaságunkat két nagyon kedves kolléganőm alkotta. Egyikük állandó kísérőnk volt a tavalyi nyár során, együtt barangoltuk be keresztbe-kasul Karintiát, a másik leányzót pedig első ausztriai kijövetelem óta tartom számon igen közeli barátaim között. :) Talán nem perelnek be a csajok az ombudsmannál személyiségi joguk megsértésére hivatkozva, ha nevükön nevezem őket: Margóról és Timcsiről van szó. ;)

a Miramare kastélyElőző nap amúgy két, szóra is érdemes méltó asztaltársaságom akadt. Az első délben egy német házaspár egy hároméves forma kiskölökkel, akinél zseniális találmányt fedeztem fel: „paraszt-tankönyv” hangszórós tollal. :) Nem viccelek, a kiadványból megtudja az emberpalánta, hogyan telik egy napja Franznak a tehenek és traktorok között: milyen munkagépei és szerszámai vannak, hogyan gondozza az állatait és takarítja be a terményeket. Mindezt olyan módon, hogy a képeskönyv összes oldalának alján el van helyezve négy-öt piktogram, melyekhez a csemete hozzáérint egy böhöm tollat, ami azon nyomban elmeséli a tudnivalókat. Attól függően, hogy melyik ábrára „klikkel”, mindig más infót hallgathat az érdeklődő csöppség. Van itt tehénbőgés, kakaskukorékolás, traktor-puffogás, s minden, mi szem-szájnak ingere. Zseniális :) Főleg azt értékeltem benne, hogy a trágyaszag kimaradt belőle.

Másik vendégem, aki a „tollam hegyére” kívánkozott, egy magát törzsvendégként előadó úriember volt, aki a potyaleső-kötözködők népes táborába tartozik, s amúgy a feleségével érkezett. Egyébként olyan sűrűn járt hozzánk, hogy korábban még sosem, az aznapi incidens után is talán még egyetlen egyszer láttam szeptember végéig. Az eset augusztus elején történt, már két hónapja dolgoztam itt. Azzal kezdte, hogy neki ne csészében hozzam a levest, hanem tálban. Kívánsága számunkra parancs. A főételt két ujjnyi vékony húscsík kivételével elfogyasztotta, a tányért valószínűleg körbenyalta, olyan tiszta volt, majd közölte, hogy rágós és ehetetlen volt a hús, üdvözletét küldi a konyhának.
Mondtam neki, ha gondja volt vele, szólhatott volna nyugodtan és kicseréljük, vagy választ valami mást. Közölte, hogy ne idegeskedjek, az élet megy tovább, üdv a konyhának. Mindezen megjegyzését olyan bicskanyitogató hangsúllyal és lesajnáló arckifejezéssel körítette, hogy a desszertet inkább az egyik tanulónkkal küldettem ki, mert sanszos volt, hogy a fejébe húztam volna, ha ismét kommentál közben.

A további kommunikációt mégsem sikerült megúsznom, ugyanis magához intve, hamarosan közölte velem, hogy akkor most a szar kaja miatt engesztelésül meghívhatjuk egy snapszra. Tudattam vele, hogy ezt azért így, saját hatáskörömben nem dönteném el, merthogy ma még senki nem reklamálta a menüt, inkább megkérdezem a főnököt. Válaszként jelezte, nem kell senkitől érdeklődnöm ez ügyben, csak nyugodtan vigyem neki azt az italt.

Ez a párbeszéd lezajlott vagy háromszor, bementem, főnökasszony nevetve legyintett, hogy legyen neki, kivittem, leraktam, megköszönte. - Szívesen – vágtam rá azonnal, s már neki is álltam leszedni a szomszéd asztalt, mert eszemben sem volt ottmaradni és csevegni vele. Ő másként látta, mert eképpen érdeklődött: - Nagyon szívesen, vagy csak szívesen?
Ismét tudattam vele: - Szívesen!
Megint visszakérdezett. Na, akkor úgy csináltam, mint aki nem hallja és innentől messzire kerültem még a tekintetüket is, elvégre ha fizetni akarnak, azt úgyis megtudom. A számla rendezésekor a feleségével váltottam pár barátságos mondatot (emberünk pillantásra sem méltatott), az asszony adott két euró jattot, majd búcsúzóul a kedves férj megfenyegetett, hogy jönnek még majd. Na remek, gondoltam magamban, lehetőleg kedden délben légyszi, mikor tuti nem vagyok szolgálatban. :)

Aznapi kalandjaim még nem értek véget, ugyanis este, amikor bementem vacsoráztatni, a főnökasszonyom azzal fogadott, hogy MÁR MEGINT nem stimmelt két szobaszámla. Mivel jó pár hetes megfigyelésem alapján a tulaj és a felesége nem csak a stresszt, de a jogos kritikát is nehezen viseli, értelemszerűen nem akartam őt emlékeztetni rá, hogy legutóbb, egy hasonló esetnél nekem volt igazam és a férje ügyintézett félre valamit... Na, ezúttal valami olyasmi miatt kellett fizetnem végül tizenöt eurót, ami ezer százalék, hogy megint nem az én saram volt, mert annak a szobának a számlájára végképp semmit nem ütöttem, de még csak nem is fogyasztott nálam senki hasonlót tételeket, mint ami ott szerepelt.

A másik még jobban tetszett – főleg, mert hat euró volt és nem kellett kifizetnem, de leginkább az előadás módja miatt: „tudod, még az első napról volt nekik két cappuccino meg egy sprite...” stb. Ez két héttel ezelőtt történt: hát persze, hogy emlékszem, mi sem természetesebb. Miért is nem akkor tisztáztuk a dolgot? :) Na ők, ilyenek ;D (De ez most már nem az én gondom :D)

ősirályságaMásnap reggel fél nyolckor keltünk, és gyors reggeli után Trieszt felé vettük tehát az irányt. A kastély és az odavezető út ismét nagyon tetszett (én már jártam itt évekkel korábban), csináltunk egy halom fotót, kedvencünk a pózoló, fehér sirály (már ha nem tévedek) volt, melyet mindnyájan megörökítettünk. Lefényképeztük ezen kívül egymást is számtalan variációban. Négy ember és három fotómasina elég sok lehetőséget rejt. :)

A kastély kertje viszont, ami miatt az egész kirándulást annyira forszíroztam, életem egyik legnagyobb csalódása volt. A tíz évvel ezelőtti szépségnek nyoma sem volt: virágok nuku, kiszáradt patakmedrek, kornyadozó pálmák és lepukkant WC fogadott minket. No, ezekről inkább nem készítettem fényképeket... :( Már akkor kezdett amúgy gyanús lenni a dolog, amikor a kastélytól lefelé vezető lépcső mellett, a szép kis kagylóból kialakított kútnál nem volt víz, csak koszt láttunk benne és eldobált cigicsikkeket. Meg is jegyeztük, hogy kicsit jobban is karbantarthatnák a parkot, de amit pár perc múlva tapasztaltunk, amellett ez szinte eltörpült sajnos. A kastélyba be sem mentünk, hanem indultunk tovább. Nem győztem elnézést kérni a csapattól, hiszen nem ezt ígértem nekik. De azon kívül, hogy őket is megdöbbentette az elhanyagoltság, nem nehezteltek rám szerencsére.

útban a Grotta Gigante feléIrány a barlang. Grotta Gigante. A GPS-ben nincs benne a neve. Nem baj, induljunk el, majd ki lesz táblázva. Hamarosan rájöttünk, hogy nincs... Na, akkor forduljunk vissza, másik irány. Erre sincs. Kérdezzünk meg valakit. Egy szem néger jön szembe velünk az utcán immár vagy harmadszor, akiről feltételezhető, hogy nem bennszülött, szóval számunkra elhanyagolható információszerzés szempontjából.

Megállunk egy szálloda parkolójában, bemegyek eligazításért. Megkapjuk, tök egyszerű, megyünk. Aha, de a városban elterelés van, pont azon a részen, ahonnan a barlanghoz lehetne kanyarodni. Hasonló akadályokba egyébként hajlamosak vagyunk beleszaladni kirándulásaink során. De nem adjuk fel természetesen, megyünk és keressük rendületlenül a következő lehetőséget, mert nem létezik, hogy valami csak egyetlen irányból legyen megközelíthető. A „dzsipiszi” nem győz újratervezni, mielőtt átérnénk a szlovén határon, azért gyorsan visszafordulunk.

Olyan tájakon járunk, ami nagyon nem hasonlít a gyönyörű, megszokott olasz részre, hiába, közel a határ, érződik a hatás. Hosszas tekergés után (szó szerint, mert olyan kacska utakon megyünk, ahol a madár se jár) megérkezünk a barlanghoz, negyed óra múlva indul a vezetés. Tökéletes időzítés.

a kis csapatom :)Az észak-olasz Friulia-Venezia-Giulia tartomány rekordtartó a barlangok számát tekintve: mintegy tízezer található belőlük a régióban. A leghíresebb a Borgo Grotta Gigante hatalmas Giant Grotto terme. A Trieszt közelében található barlangtermet tartják a világ legnagyobbikának a turisták által is látogathatók közül. A 280 méter hosszú, 65 méter széles és 107 méter magas dómban elférne a római Szent Péter Bazilika is. A cseppkőbarlang 1995 óta a Guinness Rekordok könyvében is szerepel.

Száz lépcső lefelé, száz felfelé, tizenegy fok (mármint a hőmérséklet) és maga a csoda. Fotózni tilos, sokan azért kattingatnak, de én inkább a lábam elé figyelek és gyönyörködöm, mert tudom, hogy ez a látvány csak úgy adható vissza, ha rengeteg képet csinálok. De akkor én magam igazándiból lemaradok róla. Meg különben is, ami tilos, azt nem szabad, na. :) A bejáratnál vettem egy kiadványt, amiben van sok fotó, no meg az agyam is csinált jó párat. Nomen est omen – a barlang neve nem véletlenül Grotta Gigante. :)

Kijövet már kezdünk éhesek lenni, nem is csoda, elmúlt öt óra. Eszünk két kör jégkrémet, egyikre Margó hív meg minket, másikra Timcsi. A helyi Üvegtigris pultjának hűtőjében bohémen dűlnek-borulnak egymásnak az üdítős flakonok, úgy néz ki az egész, mintha valaki csak úgy nekifutásból becsúzlizta volna őket, aztán gyorsan rájuk csukta az ajtót, mielőtt kidől az egész. Ezen okból kifolyólag gondolom azóta sem sűrűn van használatban a nyílászáró. :) A kiszolgáló hölgy Peti mandulás Magnumját úgy csapja oda a pultra, hogy a pálcika majdnem beleáll Timcsi fejébe, aki éppen a pénztárcájában kotorászik :) Éljen a szívélyes kiszolgálás. ;P Szinte otthon érezzük magunkat. ;P

jólmegérdemelt vacsoránk :)Van három óránk, hogy hazaérjünk a Loki-meccs közvetítésére, ami fontos programpont kedves férjem napirendjében, de még ennünk is kell valahol. Végül a Mariettában pizzázunk, ez egy olyan hely Veldenben, amivel már régóta szemeztünk. Ki akartuk próbálni, de korábban erre nem adódott alkalom. Nagyon jó volt a kaja, mi Timcsivel „hosszú még az este” felkiáltással kértünk még egy pizzát elvitelre. :) Az árak is korrektek, a személyzet barátságos, bár kártyás fizetési igényünkre csak a negyedik alkalommal rezonáltak.

Jó kis nap volt, fejben el is kezdtem tervezni egy következő kiruccanást, amit remélhetőleg ezen a nyáron kivitelezünk majd. Az irány nagyjából ugyanaz, a célpont pedig a Duino kastély. A név ismerős lehet Rainer Maria Rilke osztrák költő kapcsán, aki itt írta a Duinoi Elégiákat. A róla elnevezett sétányról gyönyörű kilátás nyílik a Trieszti-öbölre. Alig várom, hogy láthassam!

Facebook-funkciók Blogi.hu Apps alkalmazással

« előző
A tél Gerlosban

következő »
Vasárnap a köbön ;)

ausztriai munka étterem hotel vendég kirándulás konyha Olaszország Trieszt Miramare kastély Grotta Gigante

Ugrás az oldal tetejére

ausztriai munka(45) munkakeresés(26) Ausztria(23) nyelvtudás(23) munkatapasztalat(22) étterem(18) hotel(16) Karintia(15) kirándulás(15) vendég(14) Tirol(14) Gerlos(13) segítség(12) Facebook(12) konyha(12) Milchbar(11) fizetés(10) nyár(10) Zillertal(9) Ossiacher See(9) szezonkezdet(8) tópart(7) tél(7) vállalkozás(7) változás(6) gyakorlat(6) buli(6) személyzeti szállás(6) szakképesítés(6) Mayrhofen(6) személyiségfejlesztés(5) önmegvalósítás(5) kollégák(5) nyelvtanulás(5) köszönet(5) élőzene(4) zenekar(4) állásinterjú(4) időjárás(4) Bécs(4) étlap(4) Magyarország(4) Olaszország(4) strand(3) pozitív gondolkodás(3) vakáció(3) felkészítés(3) interjú(3) Achensee(3) park(3) német(3) magyar néptánc(3) Dél-Tirol(3) szezonvég(3) család(3) tánc(3)

Adatkezelési tájékoztató|Impresszum, kapcsolat|Gyakran ismételt kérdések

Honlapunkat a következő böngészőkhöz optimalizáltuk:
Apple Safari 5.1.7+ Google Chrome 26.0.1410.64+ Internet Explorer 8.0+ Mozilla Firefox 20.0+ Opera 12.15+

Copyright © 2013-2018 blogi.hu v1.62 - Minden jog fenntartva!