Regisztráció|Bejelentkezés|Elfelejtett jelszó

Túlélő túra Milchbar módra

szerző: |2013. december 3. 19:57:22, Balatonalmádi

ez még nem a Rösslalm :) Pár napon belül kezdődik a következő téli szezonunk s ennek kapcsán eszembe jutott a tavalyi csapatösszerázó „tréningünk”. Miközben elgondolkodtam, vajon idén mivel lep meg minket a főnökség, felidéztem magamban az előző év első nagy közös kalandját, melyet akkor még blog híján nem volt lehetőségem megosztani veletek. Ezennel pótolom tehát a mulasztást, fogadjátok szeretettel a 2012-es decemberi szánkópartink történetét s néhány egyéb apró adalékot arról, hogyan is indul egy téli szezon kedvenc tiroli munkahelyemen.

A nyitás hétvégéjét követően minden télen van az étteremben EGYETLEN szünnap, ami tulajdonképpen a személyzet előrehozott karácsonyi összejöveteleként funkcionál. Közös reggelivel kezdünk 10 óra körül, aztán következik az új csapattagok eligazítása és a régiek számára némi emlékeztető a céges játékszabályokról. Mivel van pár „alte möbel” a csapatban, az utóbbi időben már úgy zajlik a dolog, hogy a 2 főnökasszony csak címszavakat dob fel, s ezután egy általuk kijelölt „önkéntes” elmeséli, mit is praktikus tudni az adott témával kapcsolatban a kedves kollégáknak. Ilyenkor kerül szóba minden olyasmi, ami az egész téli nagyjából zavartalan együttműködésünkhöz be kéne hogy vésődjön minden kobakba... Első helyen szerepel a stresszhelyzetek megfelelő kezelése – egymás közt s a vendégek felé egyaránt, majd következik sok olyan apróság, amelyek be nem tartása a mindennapi életben fennakadást okozhat egy a miénkhez hasonló pörgős vendéglátó helyen.

Na a fentieken mondjuk egy óra alatt sikerül végigszaladni, így a program mondhatni nyűgösebb része már ki is van pipálva. Korábbi években még előfordult, hogy szigorúan szakmai jelleggel végig kellett kóstolnunk az itallapra felvett új borokat is, de tavaly már ez egy külön délutáni program volt a szervizes csapatnak, egy meghívott sommelier tolmácsolásában. Természetesen csak és kizárólag azért, hogy ismerjük és ajánlani tudjuk majd őket a vendégeknek.

útban a Rösslalm feléEzen a bizonyos szünnapon nem csak a karácsonyi ajándékunkat kapjuk meg Tinától és Isabelltől, hanem a szezon eleji lelkesítő „szózatot” is. Ez utóbbiból véletlenül se érezzetek ki semmilyen gúnyos felhangot! Az egész arról szól ugyanis, hogy a lányok elmondják, milyen büszkék arra, hogy hosszú évek óta a mi éttermünk a falu legkedveltebb találkozóhelye, legnépszerűbb étterme és legbarátságosabb csapata. És itt a hangsúly náluk mindig a csapat szón van. Sosem felejtik el kihangsúlyozni, mennyire fontosak vagyunk számukra és hogy pontosan tisztában vannak vele, a hely nélkülünk nem működhetne úgy, ahogy működik és nem lehetne olyan sikeres, mint amilyen. S pontosan tudjuk, hogy ezt ők komolyan is gondolják. Jó érzés ilyen főnökségnek dolgozni, mert az embernek nem esik nehezére szinte sajátjaként gondolni az étteremre s valóban apait-anyait beleadni még a legrumlisabb téli napokon is. Otthon valahogy ritkán volt ilyen érzésem, pedig dolgoztam jó pár helyen az évek során...

Na de hogy visszatérjek a címadó programra, tavaly az eligazítás után megkaptuk az utasítást, hogy 1 óra múlva gyülekezzünk az udvaron jó meleg, vízhatlan cuccba öltözködve. Irány a szomszéd sportbolt, ahol magunkhoz vehettük saját kis járgányainkat, mondhatni új utitársunkat az előttünk álló órákra. Egy-egy darab szánkóról volt szó. Amit sajnos a gerlosi síliften nem lehetett szállítani, így megtudtuk a lányoktól, hogy egy kellemes, kb. 1 órás séta elé nézünk, ennek során érjük el majd a Rösslalm nevezetű hüttét, ahol finom ebéd vár minket, majd pedig egy fergeteges hangulatú lecsúszás kicsiny falunkba.

Velünk tartott a céges eb, egy Shiva névre hallgató, márkáját tekintve yorkshire terrier fajtájú négylábú is. Megszokott dolog nála, hogy sítúrára kíséri a gazdiékat, tehát hóedzett állatnak tekinthetjük őt. Az időjárás nem volt éppen ideálisnak mondható, de gondoltuk a szállingózó hó nem okozhat komolyabb problémát, különben is Gerlos legkirályabb csapatának meg se kottyan némi csapadék.
Elindultunk. Mentünk, mentünk, mendegéltünk. Erősödött a hóesés. Az út kezdett egyre meredekebb lenni. De mintha nem fogyott volna. Kezdtünk kimelegedni. Elfáradni. Megéhezni. Morgolódni. Reklamálni. A lányok igyekeztek tartani bennünk a lelket. Biztattak minket, hogy már nincs sok hátra – mondtuk, hogy érezzük. A csapat nagy része ugyanis a végét járta. Ekkor szerintem már nagyjából két órája úton voltunk. Tina mesélt nekünk a négyfogásos menüről, ami odafönt vár ránk. Többen közülünk pikírten megjegyezték, hogy mármint azokra, akik túlélik a maradék távot. :P Isabell mondta, hogy már csak egy kanyar, aztán még egy kis emelkedő és már ott is vagyunk. Fél óra múlva érdeklődtem az elhangzottakkal kapcsolatban. Mire az illetékes közölte, hogy ne türelmetlenkedjek, a kanyar még csak ezután következik. Való igaz, azt nem mondta anno, mennyi idő múlva érjük el a kanyart... Voltak akik átvágtak egy meredekebb részen, abban bízva, hogy ha belehúznak akkor abból az irányból hamarabb elérhető az áhított műintézmény. Végül is igazuk lett, de ezt akkor még nem tudhattuk...

ShivaAztán „szembejött” végre a várva-várt kanyar is, elindultunk azon a bizonyos emelkedőn. Aztán sorra-rendre csúszkáltunk szépen visszafelé. Vagy saját jogon, vagy mert a magunk után húzott szánkó önálló életre kelve meg akart indulni a falu irányába. Taktikát váltottunk. Előre küldtünk egy embert, akin a legkevésbé csúszós lábbeli volt. Feladogattuk neki a szánkóinkat. Aztán kb. négykézláb, oldalazva, cikk-cakkban és minden egyéb csúszásgátló trükköt bevetve követtük a jövendőbeli közlekedési eszközeinket az immár kb. térdig érő hóban. Na itt már eljutottunk arra a pontra, hogy nem volt erőnk poénkodni. A többségnek szerintem már az anyanyelvén káromkodni se. :P Szóba került még az is, hogy egy telefonba kerülne csak és a hütte személyzete küldene értünk egy ski-doot, amivel 1-2 körben célba juttathatnának minket. Na ezt az ötletet mindjárt el is vetettük, ennyire azért nem vagyunk lekvárok. Más sem kéne, minthogy egész szezonban azon csámcsogjon az egész falu, hogy a Milchbar személyzete bedobta a törölközőt egy kis laza sétától. Ami tulajdonképpen néhol már függőleges hófalmászás volt megfelelő felszerelés nélkül, súlyosbító tényezőkkel körítve – de erről nem szólt volna majd úgysem a mese. Úgyhogy összeszorítottuk a fogunkat, mozgósítottuk maradék tartalékainkat és jutalmul hamarosan megláthattuk a sűrű hóesésből előbukkanni átmeneti állomáshelyünket és az utat lerövidítő kollégáinkat, akik már lelkesen söröztek-forralt boroztak. Mondjuk a mosoly az ő arcukon sem tűnt teljesen őszintének. :D

Besorjáztunk az egységbe s miután kicihelődtünk a vizes cuccainkból s beterítettük vele az összes környékbeli radiátort, megrendeltük mi is a magunk lélekmelegítő adagját. Majd célba vettük a mosdót, ahol éppen Tina igyekezett szegény blökijét megszabadítani a lábára fagyott nagyszámú hógömbtől. Csóri Shiva sem bizonyult elég edzettnek az aznapi túrához, egyetlen szerencséje volt, hogy mérete miatt felkéredzkedhetett mindig valakinek a járművére, így egy idő után már taxival közlekedhetett.

A kaja amúgy szenzációs volt, de majdnem mindannyian már a főételt meglátva kidőltünk. Mire megérkezett a két tenyérnyi oldalas, a fokhagymás baguettel és a salátával, addigra nagyjából már a leves és az előétel (+ a „belső kardigánok”) elfoglalták a hely nagy részét. Azért többségünk becsülettel küzdött, főleg mert számítottunk rá, hogy a jóval rövidebb lefelé út után még vár ránk némi innivaló a szomszéd apres ski bárban és annak szerettünk volna „megágyazni”. A desszertként beharangozott Salzburger Nockerln-re szinte már mindenki nemmel szavazott, de kis csapatunkat ismerve az is várható volt, hogy kb. ugyanennyi „IGEN” érkezik a kérdésre, miszerint igényt tartunk-e még némi emésztést serkentő alkohol tartalmú röviditalra. :D Az ott készült fotókat nézegetve úgy számoltam nagyjából 3-4 kör fogyhatott az említett pálinkából, + egy ráadás kört is hozott a főnök, amiről nazális elemzés után megállapítottuk a honfitársakkal, hogy sejthetően az ottani magyar alkalmazott készletéből származott.

a kilátásAz uzsonnának szánt majdnem vacsora tehát jó hangulatban telt, s hamarosan elindulhattunk vissza a faluba, hogy ne teljes sötétségben kelljen megérkeznünk a célállomásra. Ami mondjuk még így is sikerült végül, s mivel nem kijelölt szánkópályán haladtunk, akadtak nehézségeink útközben, de aztán szerencsésen vettünk minden akadályt. Fent találkoztunk a legkedvesebb svájci törzsvendégünkkel is, aki lefelé síelve vállalta a sereghajtó szerepét s biztosította, hogy senki ne kallódjon el a nem csillapodó hóesésben és egyre sűrűsödő sötétségben. Shiva felváltva volt Tina és Isabell „szánhúzó” kutyája, mi pedig egymás után estünk-keltünk a nem éppen szánkózásra kialakított terepviszonyok között. Minden megpróbáltatás ellenére végül teljes létszámban épségben érkeztünk meg a CinCin nevezetű vendéglátóipari alegységbe, ahol további snapszokat „voltunk kénytelenek” magunkba tölteni mondhatni „munkaköri kötelességként” - szabadnap ide vagy oda. :)

S bár a főnökség ugyan vonakodott elismerni, hogy a nyári terephez szokott kirándulóként kicsit alulkalkulálták a pálya nehézségi fokát, de mivel mindannyian szerencsésen túléltük a kalandot, nem álltunk le velük hosszasan vitatkozni a témában. Úgy vettük inkább, hogy ez a túlélő túra volt az újak beavatása, amiben kénytelenek voltak a „régi bútordarabok” is asszisztálni, s elkönyveltük magunkban, hogy a tél legnehezebb napját ezennel magunk mögött tudhatjuk. Az összes többi pedig már csak sétagalopp lesz ehhez képest... Bár most, hogy belegondolok végül nem tartottunk szavazást a szezon záráskor, hogy ez ügyben valóban bejött-e a papírforma? ;)

Facebook-funkciók Blogi.hu Apps alkalmazással

« előző
Ismét bécsi magyar buli

következő »
„Indul a mandula!” ;)

ausztriai munka szezonkezdet buli étterem Gerlos kollégák tél Milchbar Rösslalm szánkózás

Ugrás az oldal tetejére

ausztriai munka(45) munkakeresés(26) Ausztria(23) nyelvtudás(23) munkatapasztalat(22) étterem(18) hotel(16) Karintia(15) kirándulás(15) vendég(14) Tirol(14) Gerlos(13) segítség(12) Facebook(12) konyha(12) Milchbar(11) fizetés(10) nyár(10) Zillertal(9) Ossiacher See(9) szezonkezdet(8) tópart(7) tél(7) vállalkozás(7) változás(6) gyakorlat(6) buli(6) személyzeti szállás(6) szakképesítés(6) Mayrhofen(6) személyiségfejlesztés(5) önmegvalósítás(5) kollégák(5) nyelvtanulás(5) köszönet(5) élőzene(4) zenekar(4) állásinterjú(4) időjárás(4) Bécs(4) étlap(4) Magyarország(4) Olaszország(4) strand(3) pozitív gondolkodás(3) vakáció(3) felkészítés(3) interjú(3) Achensee(3) park(3) német(3) magyar néptánc(3) Dél-Tirol(3) szezonvég(3) család(3) tánc(3)

Adatkezelési tájékoztató|Impresszum, kapcsolat|Gyakran ismételt kérdések

Honlapunkat a következő böngészőkhöz optimalizáltuk:
Apple Safari 5.1.7+ Google Chrome 26.0.1410.64+ Internet Explorer 8.0+ Mozilla Firefox 20.0+ Opera 12.15+

Copyright © 2013-2018 blogi.hu v1.62 - Minden jog fenntartva!