Regisztráció|Bejelentkezés|Elfelejtett jelszó

„Tökmindegyhovacsakvegyenekfel” hozzáállás

szerző: |2014. március 4. 1:25:41, Gerlos (Ausztria)|módosítva: 2014. március 4. 1:34:06

„Tökmindegyhovacsakvegyenekfel” hozzáállás Többen vannak ezen álláspont képviselői. Szívem szerint vitatkoznék velük, de inkább mégsem tetszem, mert nem vagyunk egyformák. ;) Aki így gondolja, biztos megvan rá az oka. Annyit azért elmondanék, hogy bizonyos dolgokat illetően igenis legyenek az embernek konkrét elvárásai, különben úgy jár, hogy az első lehetőségbe fejest ugorva esetleg ugyanezt a fejet hamarosan a falba fogja verni, hogy miért is nem tette kicsit feljebb a lécet... Persze, hogy a túl sok elvárás sem jó, de azért legyen amihez ragaszkodik az ember - magában legalábbis. Mondjuk, hogy 1000 euró nettó alatt nem vállal el semmit – mert biztos lehet benne, hogy az itt aztán tényleg valami alja munka... Aztán, hogy nem lakik istállónak látszó helyen és még egy pár apróság, amin talán e sorokat olvasva most jót nevet az ember, de könnyen meglehet, hogy egyszer szembetalálja magát valami hasonlóval. Ha nagyobb fajta peche van, akkor ezek kombinációjával. Na akkor jusson eszébe, hogy ő mondta: mindegy csak legyen valami, hát nem semmi ami lett - also selb schuld ;) Kompromisszumra készen állni a dolgokhoz, az megint csak más és főleg klassz kezdés, de személyes véleményem szerint bármi szart ne vállaljon el senki csak azért, mert ha átszámolja forintra az érte kapott összeget, még mindig az otthoninál többet keres így is. Egyrészt, mert nem fogja jól viselni és egy hasonló rossz kezdés elveheti a kedvét a folytatástól, amiért nagy kár lenne. Másrészt meg mert aki az elején ennyire alacsonyra teszi a mércét, annak furcsa módon sokszor a későbbiekben is úgy fog alakulni, hogy nem talál jobbat. Egész egyszerűen azért, mert elhiszi magáról, hogy ennyit tud és érdemel...

Nekünk is volt egy idő, mikor azt mondtuk MINDEGY, csak együtt dolgozhassunk! Mert: a párom alig beszélt németül, nem sok gyakorlata volt és szorított az idő. Tehát tudtuk, hogy behatároltak az esélyek. De ami gyanúsnak látszott, azt akkor sem vállaltuk el. Igaz, kompromisszumot kötöttünk, nem is kicsit: én aki gyűlölök hotelben dolgozni, igent mondtam egy 120 ágyasra. Lófütty fizetésért ahhoz képest, hogy nem csupán 1-2 éves szakmai gyakorlatom volt és több szezonnyi külföldi tapasztalatom.

Eléggé utáltunk mindent, de együtt voltunk és tartottuk egymásban a lelket. Azt mondtuk, kibírjuk a 4 hónapot fél lábon is. Aztán oda soha többet. És így is lett. Legközelebb azt mondtuk: együtt. Mert ebből nem engedünk. De nem hotelbe. Úgy alakult, hogy nem volt más lehetőség. De legalább egy kisebb szállodát választottunk. Olyan volt, amilyen. Nem mentünk vissza.

„Tökmindegyhovacsakvegyenekfel” hozzáállásHarmadik közös nyarunkon pedig végre sikerült megtalálnunk azt a helyet - szintén hosszas keresgélés után – amire azt mondjuk: na ez igen! Ide szívesen visszajövünk. És ezt figyeljétek: külföldi fizetéseim sorában az itteni volt az eddigi legalacsonyabb. De olyan jó a csapat, annyira rendes a főnökasszony, rendben a szállás, klassz a kaja, elviselhető a munkaidő és gyönyörű a hely, hogy ott egye meg a fene a pénzt. Mert az nem minden. Azóta tudom, mióta életem legjobban fizető munkahelyéről két hét után elmenekültem. 14 nap folyamatos sírva kelés és fekvés után. Ja a említett hely amúgy egy Gasthof a la carte étteremmel, aminek van összesen 6 kiadó szobája - amiket például alkalomadtán nekem kellett takarítani. Annak ellenére, hogy felszolgálóként lettem felvéve és voltam bejelentve is. És örömmel meg is tettem. ;)

Igen, a kisebb helyeknek megvan a maguk előnye és hátránya is. Arra pl. számítani lehet, hogy ha egy ilyen helyre kerülünk, akkor kicsit „fregoliemberek” leszünk. Itt is azzal kezdték a beszélgetést, már a bemutatkozó látogatásunk alkalmával, hogy ebben az egységben lényegében mindenki mindent csinál. És tulajdonképpen tényleg így is volt, az ésszerűség határain belül legalábbis. Értem ezalatt, hogy azért engem nem küldtek be a konyhára... XD Maximum vészhelyzetben. De mivel az lenne az igazi vészhelyzet, ezért még valószínűleg akkor sem. :P Erről jut eszembe, a munkakeresésünk során volt ahol pl. a férjemnek mondták, hogy néha kell menni fát vágni, meg vadat bontani, mikor kevés a meló az étteremben. Na itt azt mondtuk, hogy köszönjük, nem... ;)

Tehát csak óvatosan az „elvállalok bármit” felkiáltásokkal – mert aztán úgy jár az ember, hogy valóban bármit meg kell csinálnia, s ráadásul még egy rossz szava sem lehet, hisz csak azt kapta, amit kért.

Facebook-funkciók Blogi.hu Apps alkalmazással

« előző
Nevezz nagyképűnek ha akarsz!

következő »
Néhány gondolat a munkakeresésről

ausztriai munka fizetés gyakorlat hotel munkakeresés munkatapasztalat nyelvtudás szakképesítés személyzeti szállás

Ugrás az oldal tetejére

ausztriai munka(45) munkakeresés(26) Ausztria(23) nyelvtudás(23) munkatapasztalat(22) étterem(18) hotel(16) Karintia(15) kirándulás(15) vendég(14) Tirol(14) Gerlos(13) segítség(12) Facebook(12) konyha(12) Milchbar(11) fizetés(10) nyár(10) Zillertal(9) Ossiacher See(9) szezonkezdet(8) tópart(7) tél(7) vállalkozás(7) változás(6) gyakorlat(6) buli(6) személyzeti szállás(6) szakképesítés(6) Mayrhofen(6) személyiségfejlesztés(5) önmegvalósítás(5) kollégák(5) nyelvtanulás(5) köszönet(5) élőzene(4) zenekar(4) állásinterjú(4) időjárás(4) Bécs(4) étlap(4) Magyarország(4) Olaszország(4) strand(3) pozitív gondolkodás(3) vakáció(3) felkészítés(3) interjú(3) Achensee(3) park(3) német(3) magyar néptánc(3) Dél-Tirol(3) szezonvég(3) család(3) tánc(3)

Adatkezelési tájékoztató|Impresszum, kapcsolat|Gyakran ismételt kérdések

Honlapunkat a következő böngészőkhöz optimalizáltuk:
Apple Safari 5.1.7+ Google Chrome 26.0.1410.64+ Internet Explorer 8.0+ Mozilla Firefox 20.0+ Opera 12.15+

Copyright © 2013-2018 blogi.hu v1.62 - Minden jog fenntartva!