Regisztráció|Bejelentkezés|Elfelejtett jelszó

Második születésnap

szerző: |2015. május 5. 10:24:12, Győr|módosítva: 2015. május 7. 10:20:56

második születésnap (fotó: Kállay Csaba) „Változnak az idők, s vele változom én is”. Gondolom sokan ismeritek a számot, nekem nagy kedvencem volt annak idején. ;) A sláger 7 éves. A blog 2. Én 38. Mikor 2013. április 28-án útjára indult ez az oldal, még egészen mások voltak a terveim a jövőre vonatkozóan és az elképzelések, hogy miről szeretnék írni. Sok dolog történt velem az elmúlt másfél évben. Persze már azt megelőzően is, de életem eddigi legmeghatározóbb része ez a 18 hónap volt. Átértékeltem és megtanultam másképp látni dolgokat. Ami sokaknak nem tetszik. Egyeseket kifejezetten irritál, mások nem hiszik el, hogy nem színjáték az egész. Hogy valóban őszinte a mosolyom, mikor azt mondom: sosem éreztem még ilyen jól magamat. Rájöttem valamire, persze ezzel tudom, hogy nem találtam fel a spanyolviaszt, de nekem mégis meghatározó felfedezés volt: a tervek azért vannak, hogy legyen min változtatni az embernek.

Időközben úgy alakult, hogy meghoztam életem egyik legjobb döntését, nevezetesen, hogy abbahagyom a külföldi munkát. Nem azért mintha nem lenne nagyszerű lehetőség. Egyszerűen mindenki változik az évek során, fejlődik valamilyen irányba és nálam úgy alakult, hogy a korábbi elképzelésekhez képest egészen más dolgok kerültek előtérbe. Sokaknál január 1. az a bizonyos mérföldkő, mikor eldöntik, hogy ezentúl minden másképp lesz. Nálam ez az idei születésnapom volt bizonyos értelemben. Bár a döntés már hamarabb megszületett, de az új élet igaziból most kezdődött el. Nem fogadkozom nyilvánosan, nem puffogtatok nagy szavakat és verem a mellemet, hogy micsoda eredményeket érek el meglássátok!!!!! :) Mindössze ígéretet teszek a számomra legfontosabb személynek. Nem írom le ide, mert nem kell okvetlenül tudnotok miről, bár akit érdekel, annak nagyon szívesen elmondom. :) Az ígéretem tehát csak négyszemközt hangzik el, úgymond „face to face”. A tükörbe nézve. :) Mert a számomra legfontosabb személy én vagyok. ;) Már nem szégyellem kimondani. Aki emiatt önzőnek bélyegez, az úgy gondolom nem tudja mit beszél és lesznek még komoly problémái a jövőben, amiért ő másokat helyez maga elé. De ezt mindenkinek a maga dolga eldönteni, hogyan és kiért éli az életét. Egy dolog ami biztos és előbb-utóbb mindenki rájön: az egyetlen ember akire bármikor, bármilyen körülmények közt számíthatsz, aki változtatni tud az életeden, ha az nem olyan, mint amilyennek szeretnéd: TE MAGAD vagy. Senki más! Attól, hogy ezt olvasva most esetleg nem értesz egyet velem, attól még ez az igazság...

Nos, ahogy már említettem pár sorral ezelőtt: önző vagyok. Nem volt ez mindig így. De nem szégyellem magamat miatta. Ahogy amiatt sem, hogy végre már ki merem mondani: szeretem magamat. És hogy miért? Egy nagyon kedves barátom tette fel nekem a minap a kérdést, amire most először válaszoltam magamnak is alaposan átgondolva. Ha az eddig olvasottak már kiverték nálad a biztosítékot, kérlek NE OLVASS TOVÁBB! :) Komolyan mondom... ;)

második születésnapSzóval először is azért, mert Szabó Pétertől hallottam egy előadásban, hogy ennél nincs fontosabb. Hisz ha én nem szeretem magamat, hogyan várhatom el másoktól? Aztán azért, mert már tudom, hogy egy csodálatos ember vagyok, egyszeri és megismételhetetlen példány. :) Mert megtanultam, hogy higgyek magamban és abban, hogy bármit elérhetek, amit csak képes vagyok megálmodni. Mert igyekszem úgy élni, hogy másoknak példa lehessek – nem azért mert szeretem ha csodálnak, hanem mert úgy gondolom, hiába pofázik valaki arról, hogy mit kéne csinálnia másoknak, ha a saját életében semmit nem alkalmaz a jól csengő elvek közül. Mert úgy érzem, hogy másoknak segíteni nem pusztán erkölcsi kötelességem, hanem a saját jóllétem záloga is. És végül de nem utolsósorban, sőt legfőképp azért, mert eddig minden kib... pofon után felálltam és tovább mentem, bármilyen nehéz is volt. Legyen szó egy közeli hozzátartozó haláláról, szakításról vagy nem éppen önkéntes költözésről. Mióta pedig átmentem a parázson Londonban Tonynál, minden eddiginél biztosabban tudom, hogy NEM LÉTEZIK LEHETETLEN!!!!!!!!!!

Tény, hogy ahogy „változnak az idők s vele változom én is”, eltűnt mellőlem jó néhány ember. Akiket barátoknak hittem. Mert ők úgy találták, hogy olyan irányba kezdtem változni, ami nekik nem tetszett, de már pontosan tudom: a hiba nem az én készülékemben volt/van. Megtanultam, hogy ha valakinek problémája van velem: az az ő problémája és neki kell megoldania. Persze beletelt egy időbe, mire ezt felfogtam, elfogadtam és azt tudtam mondani: akinek menni kell, hadd menjen. Mikor fejlődsz valamilyen irányba, akkor megváltozik a környezeted is. A változásnál azt hiszem nincs is remekebb szűrő. Főleg egy olyan embernek, akinek az egyik karmája, hogy megtanuljon elengedni. És hogy mennyire egyszerű vajon elengedni? Dolgokat, embereket, munkahelyet stb. Rohadt nehéz. De attól, hogy kapaszkodsz valakibe vagy valamibe, ami 'halott', akár a szó szoros értelmében, akár csak átvitt értelemben, az nem jelenti azt, hogy meg tudod tartani. Sőt. Ha el tudod engedni, előfordulhat, hogy azzal meg is tartod. Vagy ha dolga van még veled, akkor visszatér az életedbe. A görcsös ragaszkodásba viszont tönkremehetsz, úgy hogy ráadásul a várt eredményt sem éred el. :(

Tehát ma már azt mondom: aminek, akinek mennie kell – engedd el. Jön helyette új. Mert ahol űr keletkezik, oda elfér valami más. Barátok, munka, élmények. Persze nem mindegy milyen. Pont olyan, amilyen Te magad is vagy. Mert hasonló a hasonlót vonzza. Körülöttem az utóbbi időben egyre több olyan barát van, akik inspirálnak, tuningolnak – azzal, hogy elmondják a véleményüket. Van hogy megihletnek 1-1 blogbejegyzést. Vagy egyszerűen csak szebbé teszik a napomat, amikor úgy érzem, nem énrám süt éppen a nap. Tudatják velem – számomra többnyire egészen váratlanul :) – mennyit jelent számukra egy-egy írásom. Egy pár soros levél, amit nagy ritkán küldök nekik. És éppen idén történt, hogy valaki azt írta a születésnapomra, hogy köszöni az életnek, hogy megismerhetett. Van, akivel még sosem találkoztam személyesen. Van akivel egyszer. Van akivel másfél év alatt kétszer. És mégis többet jelentenek sokszor azoknál, akiket ismerek tizenéve. S akik nem tolerálták az én változásomat. Akik eltűntek mellőlem. Akiktől megkaptam, hogy könnyen osztom az észt a magas lóról, mert nekem kerek az életem és lenézem őket azért, mert bizonyos dolgokban nem ott tartanak, ahol én. Természetesen tudtam, hogy nincs igazuk. Ez az ő nézőpontjuk volt. De valamivel bizonyára okot adtam rá, hogy ők akkor így lássák. Voltak hosszabb-rövidebb mosolyszünetek. Van akivel még mindig tart. Van aki azóta újra része lett az életemnek. Mindegy miért. Számomra nincs jelentősége annak, hogy azért újult-e meg a kapcsolatunk, mert belátta, hogy tévedett velem kapcsolatban vagy azért, mert egyszerűen megnyugtató volt az illető számára, hogy látta, azért nekem sem fenékig tejfel az élet. :P

Én pedig időközben megtanultam, hogy tudok egyedül is boldogulni, ha kell. Persze nem ez a cél, de jó tudni, hogy így van. Az én életem akkor kezdődött el igazából, mikor ezt el tudtam hinni magamról. Életem első 14 felnőtt éve azzal telt, hogy hagytam módszeresen nyirbálni az otthonról hozott amúgy sem toronymagas önbizalmamat. Az élet minden területén. Elhittem, hogy egyedül szart se érek. Nem azért, mert az illető aki ezt éreztette velem szar alak volt. Hanem mert el akartam hinni. Aztán 32 éves lettem. Kaptam egy filmet a születésnapomra aminek az volt a címe: A Titok. Valakitől, aki meghatározó személy volt az életemben. És ebből a filmből mérföldkő lett.

Mert abban az évben újrakezdtem az életemet. Egyedül. A filmet viszont akkor még csak jó darabig innen oda, onnan emide rakosgattam. Aztán egyszer megnéztem. Megállapítottam, hogy jobb, mint a könyv. Aztán megnéztem megint egy kis idő elteltével. És valamiért újra. És megint. Volt idő, mikor csak háttérként szólt – szó szerint éjjel-nappal. Erre aludtam el. Ha felébredtem éjjelente, újraindítottam. Ez általában olyankor történt, mikor valamiért éppen nem voltam a topon, ez viszont mindig felhúzott vissza egy bizonyos szintre. Igen, volt hogy ez a bizonyos szint a nulla volt. :P De onnan már tudtam én is mit kezdeni magammal. Aztán függő lettem. És most már módszeresen alkalmazom a filmet „terápiás jelleggel”. :)

második születésnapSzerencsére egyre ritkábban van rá szükségem. Főleg azóta, hogy tudom: belátható időn belül vége az osztrák szezonmunkának s egyben a két évtizedes vendéglátós múltnak is. Mikor december elején megkezdtem az utolsó téli szezonomat Gerlosban, napokig fura érzéseim voltak. Tudtam, hogy utoljára mentem. Legalábbis úgy ahogy eddig... Észérvekkel alátámasztva pontosan tisztában voltam vele, miért született meg bennem a döntés, hogy 20 év elteltével szakítanom kell. Legfőképpen a vendéglátással, de ezáltal természetesen az ausztriai szezonmunkával is. Egyszerű volt. De ettől még nem könnyű. Mert más egy elhatározás és más kitartani tűzön-vízen át amellett, amit választ az ember. Egyszerű kimondani, hogy vége. Annál nehezebb végigcsinálni. :P Mert egy két kilométer hosszú osztrák faluba úgy érkezel meg a nyolcadik teledre, mintha hazamennél... :) Mert az első közös reggelinél a csapattal úgy mutat be a főnököd az új kollégáknak, hogy Te vagy az egyik az étterem „vendégmágnesei” közül, akik előtt le a kalappal, ahogy a munkájukat végzik, mert nélkülük a Milchbar nem lenne az ami. Mert nem tudsz úgy végigmenni az utcán, több száz kilométerre az otthonodtól, hogy ne köszönne rád percenként legalább egy ismerős – tökmindegy, hogy helyi vagy honfitárs. :P Mert úgy fogalmazol pár sort a blogodra, hogy közben tiroli zene szól a füledben. :P És mert az otthoniak folyamatosan azt szajkózzák: „ha egy csepp eszed van, sose jössz haza!”.

De a fentiekre a válaszom röviden és tömören: CSAKAZÉRTIS!!!!! :D És nem az a fő ok, hogy az április 16-i születési dátumom egy Kost takar. Még csak nem is az, hogy ott van bennem a „majd én megmutatom Nektek, hogy igenis Magyarország lehet élhető hely – ha azzá tesszük”. Persze, komoly szerepet játszik mindkettő. De az első és legfontosabb ÉN vagyok! Hogy hoztam egy döntést. Átgondolva a lehetőségeket. Kiválasztva közülük, hogy mi az, amitől hosszú távon boldog lehetek. Ilyen egyszerű. És ezt tudva már kicsit könnyebb is... ;) Mindig is tudtam, hogy nem a vendéglátásból fogok nyugdíjba menni, s Ausztriába sem azzal a szándékkal mentem ki anno dolgozni, hogy végleg ott maradok. A helyzet inkább az volt, hogy fogalmam sem volt pontosan miért is megyek ki. Mit akarok elérni. És ezzel sajnos nagyon sokan vannak így. Én egyet tudtam: mit NEM akarok. Balatoni vendéglátósként telente otthon ülni a négy fal közt, rettegve várni az újabb csekkeket és azon aggódni, hogy a nyáron megkeresett pénzem kitart-e vajon a következő szezon első fizetéséig. Jobb esetben éves állásban dolgozni akár reggel 6-ra járva, vagy éjszakázva a hétvégéken. Külföldi tapasztalatom gyakorlatilag semmi nem volt, német tudásom pedig inkább csak a szakmai nyelvet jelentette, de kaptam egy lehetőséget, amiért amíg élek hálás leszek. Egy nagyon kedves barátnőmtől hallott információ alapján jelentkeztem egy kis tiroli falu éttermébe Springerinnek. Ez egy olyan pozíció, aminek az a lényege, hogy mindig éppen annak a munkáját végzi az ember, aki a csapatból szabadnapos. Mire kiértem, úgy alakult a helyzet, hogy megkérdezték, dolgoznék-e fizettetőpincérként, saját placcal. Igen mondtam és ezzel kezdetét vette 8 évnyi külföldi sírás-második születésnapnevetés, kalandok sora, sok munka sok pénzért. És időközben megszületett ez a blog is, hála férjem aktív közreműködésének a külcsínt illetően. Nekem már csak tartalommal kell megtölteni az oldalt.

Idén ősszel pedig a kint munkának vége lesz. A nyári szezon leteltével hazatérek. És ezzel senkit nem lebeszélni akarok arról, hogy kipróbálja magát külföldön megfelelő felkészülés után. SŐT! :) De nagyon fontosnak tartom, hogy csak úgy vágjon bele az ember, ha tudja miért megy ki. Legyen egy (vagy több :D) célja. S erre gondolva keljen és feküdjön minden egyes áldott nap, amíg csak odakint van. Akkor se lesz sétagalopp a kinti élet. De nagy különbség, hogy van-e miből erőt meríteni, mikor rezeg a léc, hogy menj vagy maradj. Fontos, hogy azt is eldöntse az ember, hogy mennyi időt szán erre az életéből, vagy hogy mennyi pénzt akar félretenni a kint töltött idő alatt. Hogy csak autóra gyűjt, lakást akar venni, vagy vállalkozást indítani mikor hazajön. Mert mindenkit kérek, hogy jöjjön haza! És kamatoztassa a kint szerzetteket – a tudást, a pénzt és azt a hozzáállást, amit kint látott. Mert nem véletlen, hogy a határ túloldalán „kicsit” előrébb tartanak, mint kis hazánkban.

Szóval 8 év Ausztria után én azt mondom: akiben egy csöpp kíváncsiság is van aziránt, milyen is lehet az élet egy másik országban, ne tétovázzon sokat, kezdjen el felkészülni és vágjon bele mielőbb. Aztán térjen haza és tegyen le valamit az asztalra azért, hogy Magyarország élhetőbb és jobb hely legyen – bármilyen szempontból. A blog születésnapja alkalmából pedig szeretném megköszönni az eddigi figyelmeteket és kérlek kövessetek, osszatok, kommentáljatok továbbra is, illetve keressetek meg privátban, ha bármi kérdésetek van hozzám.

Facebook-funkciók Blogi.hu Apps alkalmazással

« előző
„Life will never be the same”

következő »
Tanulj a legjobbaktól!

ausztriai munka Ausztria Magyarország barátok önállóság önmegvalósítás szabadság személyiségfejlesztés vállalkozás változás

Ugrás az oldal tetejére

ausztriai munka(45) munkakeresés(26) Ausztria(23) nyelvtudás(23) munkatapasztalat(22) étterem(18) hotel(16) Karintia(15) kirándulás(15) vendég(14) Tirol(14) Gerlos(13) segítség(12) Facebook(12) konyha(12) Milchbar(11) fizetés(10) nyár(10) Zillertal(9) Ossiacher See(9) szezonkezdet(8) tópart(7) tél(7) vállalkozás(7) változás(6) gyakorlat(6) buli(6) személyzeti szállás(6) szakképesítés(6) Mayrhofen(6) személyiségfejlesztés(5) önmegvalósítás(5) kollégák(5) nyelvtanulás(5) köszönet(5) élőzene(4) zenekar(4) állásinterjú(4) időjárás(4) Bécs(4) étlap(4) Magyarország(4) Olaszország(4) strand(3) pozitív gondolkodás(3) vakáció(3) felkészítés(3) interjú(3) Achensee(3) park(3) német(3) magyar néptánc(3) Dél-Tirol(3) szezonvég(3) család(3) tánc(3)

Adatkezelési tájékoztató|Impresszum, kapcsolat|Gyakran ismételt kérdések

Honlapunkat a következő böngészőkhöz optimalizáltuk:
Apple Safari 5.1.7+ Google Chrome 26.0.1410.64+ Internet Explorer 8.0+ Mozilla Firefox 20.0+ Opera 12.15+

Copyright © 2013-2018 blogi.hu v1.62 - Minden jog fenntartva!