Regisztráció|Bejelentkezés|Elfelejtett jelszó

„Indul a mandula!” ;)

szerző: |2013. december 17. 0:04:19, Gerlos (Ausztria)

„Indul a mandula!” ;) Túl vagyok az első 2 héten, három szabadnapon és az új emberek megismerésén. Valamint a símegnyitó hétvégéjén, amiről hamarosan szintén beszámolok majd... ;) Múlt pénteken megérkezett Sandra is, a német kolléganőm, velem együtt a csapat legrégebbi bútordarabja – 7. szezonunkat kezdjük együtt a Milchbarban. Atyaég, ha belegondolok, hogy annak idején azt terveztem pár év osztrák munka mindössze... Na ehhez képest jól itt ragadtam: einmal Gerlos – immer Gerlos, ahogy a főnökeim szokták mondani. :) Kezdem elhinni, hogy igazuk lehet. :P

A személyzet fele új egyébként, szóval mondhatjuk, hogy jelentős „vérfrissítés” történt az előző szezonom óta. Van akit nagyon nem hiányolok a tavalyi társaságból, van aki nélkül fura lesz, de olyan érzésem van, hogy hosszú évek óta az egyik legjobb bandát sikerült összeválogatni. Ami az arányokat illeti: 4 magyar, 4 cseh, 2 osztrák és 2 BAJOR. Johannes az új konyhafőnök ugyanis a minap sietett kijavítani, mikor „lenémeteztem” őt... Na ők tuti jól meg fogják érteni egymást Sandrával. :D A hazai versenyzők újdonságnak számítanak, ha jól emlékszem utoljára az első telemen voltak osztrák kollégáim. Akik amúgy a legifjabbak köztünk: Steffy a szervizesünk 19 éves, Isabella aki a konyha csapatot erősíti pedig 22. Radim a házmesterünk és Filip a pizzásunk szintén északi szomszédaink sorából került ki, két új magyar kollégám pedig a férjem, illetve Jucus a pultosunk, akiért a facebook-nak lehetek hálás. :)

Az első hétvégénk még nem telt őrült pörgésben, de arra pont elég volt, hogy kicsit (újra) megszokjuk a helyet, illetve egymást az újakkal. Utóbbi programpontban jelentős szerepe volt kedves házmesterünknek, aki egyik este annak örömére, hogy másnap zárva voltunk és senkinek nem kellett korán kelni, „ismerkedési estet” szervezett a csapat számára a személyzeti szállás társalgójában. Két fontos információval lettem gazdagabb ennek köszönhetően: az egyik, hogy a banda zenei ízlése hagy maga után némi kívánnivalót, de sebaj, mert legalább a bort (szinte) mindenki szereti. :D

Szerdán lesz a közös karácsonyi partink, remélhetőleg nem a tavalyi túlélőtúrát ismételjük meg ez alkalomból. Lásd az ezt megelőző blogbejegyzésemet... ;) Bárhogy is alakul a program, ígérem, hogy mindenképpen beszámolok majd róla. Aztán folytatom hollandokban gazdag napjaimat kedvenc tiroli falumban és fogadom a világ legjobb munkahelyén kedves régi és újabb magyar ismerőseimet. Ja és persze készülök némi fotóanyaggal az oldal optikai tuningja kedvéért, illetve az otthon maradottak szívfájdítására. :P Már ami a téli hangulatot illeti. Hátha páran felkerekedtek, hogy személyesen vegyetek elégtételt a cukkolásért. ;)

Facebook-funkciók Blogi.hu Apps alkalmazással

« előző
Túlélő túra Milchbar módra

következő »
Megnyílt a síszezon Gerlosban!

ausztriai munka buli Facebook kollégák Milchbar Gerlos német szezonkezdet tél Zillertal

Ugrás az oldal tetejére

ausztriai munka(45) munkakeresés(26) Ausztria(23) nyelvtudás(23) munkatapasztalat(22) étterem(18) hotel(16) Karintia(15) kirándulás(15) vendég(14) Tirol(14) Gerlos(13) segítség(12) Facebook(12) konyha(12) Milchbar(11) fizetés(10) nyár(10) Zillertal(9) Ossiacher See(9) szezonkezdet(8) tópart(7) tél(7) vállalkozás(7) változás(6) gyakorlat(6) buli(6) személyzeti szállás(6) szakképesítés(6) Mayrhofen(6) személyiségfejlesztés(5) önmegvalósítás(5) kollégák(5) nyelvtanulás(5) köszönet(5) élőzene(4) zenekar(4) állásinterjú(4) időjárás(4) Bécs(4) étlap(4) Magyarország(4) Olaszország(4) strand(3) pozitív gondolkodás(3) vakáció(3) felkészítés(3) interjú(3) Achensee(3) park(3) német(3) magyar néptánc(3) Dél-Tirol(3) szezonvég(3) család(3) tánc(3)

Adatkezelési tájékoztató|Impresszum, kapcsolat|Gyakran ismételt kérdések

Honlapunkat a következő böngészőkhöz optimalizáltuk:
Apple Safari 5.1.7+ Google Chrome 26.0.1410.64+ Internet Explorer 8.0+ Mozilla Firefox 20.0+ Opera 12.15+

Copyright © 2013-2018 blogi.hu v1.62 - Minden jog fenntartva!