Regisztráció|Bejelentkezés|Elfelejtett jelszó

A vendégek tíz pontja

szerző: |2013. augusztus 12. 0:24:11, Landskron (Ausztria)|módosítva: 2013. augusztus 12. 0:30:54

Éhes vagyok, adjad má'! avagy hogyan váljunk profivá a személyzet kiakasztásában.

1. Ha rádjön esetleg a szapora az úton, gyorsan szaladj be egy étterembe és egyetlen szó (és persze köszönés) nélkül menj el a mosdóba, hiszen az nem a fogyasztó vendégeknek van fenntartva, hanem minden arrajárónak. Fontos továbbá, hogy távozáskor véletlenül se köszönd meg a lehetőséget vagy érdeklődd meg, tartozol-e valamivel.

2. Ha a vendéglátóegység, amit kiszemeltél magadnak, még félig zárt állapotban van, azaz a takarítónő felmos, a redőny félig lehúzva, az asztalra fel vannak pakolva a székek, ebben az esetben nyugodtan vágtázz át a vizes padlón, lépj oda a személyzethez (akik még utcai ruhában vannak), és kérdezd meg bátran, hogy ugye már nyitva vannak, és rendelj legalább háromféle dolgot. Ne lepődj meg, ha nem a világ legbarátságosabb mosolya lesz a válaszuk... Ha mázlid van, és kiszolgálnak, mikor kihozzák a rendelésedet egyből szólj, hogy akkor már szeretnél is fizetni. Ja, és lehetőség szerint majd kártyával – de ezt csak akkor közöld, mikor a számla már az asztalon van.

3. Ha belépsz egy már nyitva lévő vendéglátóegységbe, még véletlenül se, de tényleg semmiféleképpen ne köszönj. Mert hát végül is te vagy, aki megérkeztél! Hogyisne! Még mit nem! Sőt, ha a személyzet van olyan elvetemült, hogy kedvesen üdvözöl, nehogy viszonozni merd!

4. Ha az ajtóban áll egy felszolgáló, feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy felvilágosítást adjon, hova ülhetsz, semmiképpen ne kérdezz tőle, foglalj helyet bátran, ahol tetszik. Ha lehetőséged van rá, mindenképpen válassz egy olyan helyet, ahonnan épp abban a pillanatban távoztak az előző vendégek, tehát a személyzetnek mákszemnyi esélye sem lehetett még rendet rakni utánuk. Haladó pincérbosszantóknak javaslom, hogy olyan asztal mellett cövekeljenek le türelmetlen arckifejezéssel, ahol még csak most viszi ki a pincér a számlát, tehát a toporgásukkal a még ott ülőket IS bosszanthatják. Bárhogy is válassz, a legfontosabb, hogy semmiképpen ne rendezett, tiszta, megterített asztalhoz ülj, s még mielőtt a feneked az ülőfelületet érintené, hadonássz a felszolgáló után és felháborodva tudasd vele, hogy az asztal ragad, és tele van koszos poharakkal, üres üvegekkel. Joker bonus: ha a tálcával és törlőronggyal érkezőt szinte felborítva elrohansz étlapot hozni magadnak, mert az az agyatlan pincér még erre sem képes ahogy az látszik is.

5. Ha valamit szeretnél (rendelni, fizetni, kérdezni), akkor csak csettints, és használd a „figyelj már” vagy „gyere már ide” szófordulatokat! A szemkontaktus, illetve a „ne haragudj”, „légy szíves”, „elnézést”, „bocsánat”, „szeretnék kérni” kifejezések már elavultak, semmilyen körülmények között NE HASZNÁLD!!!

6. A rendelésed leadásakor sem kell kérned, használd a "lesz" kifejezést! Hidd el, értékelni fogják udvariasságodat, de mindenekelőtt kérdezd meg, hogy van-e wifi, és mi a jelszó.

7. Ha nagyobb az asztaltársaságotok, akkor az egyik legfontosabb dolog, amire mindenképpen figyeljetek az, hogy legalább ötperces szórásban érkezzetek, és minden újonnan helyetfoglaló azonnal rendelni akarjon. Külön-külön. MONDOM SZIGORÚAN EGYESÉVEL! Lehetőség szerint legalább minden második ember faggassa ki a pincért az egység italkészletét illetően, majd rendeljen bubimentes vizet magának. Ezt az opciót (egyesével rendelés) okvetlenül, már az elején fel kell használni, ugyanis kajarendelésnél esélyt sem kaptok rá. Aki lemarad, az kimarad! :P

8. Sosem kell előre szólni, ha mondjuk nem szeretnél jeget az italodba, netán szívószálat óhajtasz pohár helyett, vagy édesítővel kéred a kávédat! Várd meg, míg kiviszik, utána jelezd, hogy ez így neked nem felel meg! De lehetőség szerint minél inkább felháborodva!

9. Ha bort szeretnél rendelni, nem kell megnézni a borlapot, csupán csak lökd oda, hogy fehér száraz bor lesz, és ha visszakérdez a pincér, hogy milyet hozhat, akkor csak ismételd magad és nézzél rá értetlenül, hogy Ő miért nem érti a rendelésed. Majd mikor megkapod, akkor megint reklamálj, miszerint: túl száraz/nem elég száraz/nem illik az ételhez (amit majd csak ezután fogsz egyébként amúgy is kiválasztani...) stb.

10. Ha fizetésre kerül a sor, akkor a 3. pontban leírtak alapján tedd a jelzést, s mikor megérkezik a számla, ne felejtsd el poénosan megjegyezni, hogy nincs nálad pénz, de szívesen mosogatsz, netán azt, hogy nem szeretnél fizetni, de muszáj. Nyerő még, ha a kártyával történő fizetési szándékodat csak akkor jelzed, mikor már a számla az asztalnál van, és jól láthatóan nem fityeg a pincéren hordozható kártyalehúzó. Az is jó ötlet, ha egy nagyobb asztaltársaságból egyedül Te szeretnél fizetni, természetesen csak külön a saját részedet, ami egy fél pizza, és a másvalakivel megosztott üveg borból két korty volt. Ennek külön fog örülni a pincér minden bizonnyal. Főleg, ha már csak akkor jelzed ezen igényedet, mikor megáll az asztal mellett, az egész bagázsnak kinyomtatott számlával. Ha az esti legnagyobb rumli kellős közepén veszitek igénybe éppen az adott étterem szolgáltatásait, és a pincér megkér, hogy az egyszerűség kedvéért fáradj vele a kasszához, hogy ott elmond, mit fogyasztottál, s így kinyomtathassa három mozdulattal kb. egypercnyi ácsorgásod árán a személyre szóló számládat, mindenképpen sértődj meg látványosan és háborodj fel ezen a minősíthetetlen udvariatlanságon. Amikor fizetésnél megköszöni a felszolgáló a számlára adott összeget (azaz pontosan a nyugtán szereplő tételt borravaló nélkül), nyugodtan mondd neki, hogy szívesen!

+1 Lehetőség szerint rendszeresen térjetek vissza az adott helyre nagyobb csapattal, és minden alkalommal játsszátok végig a tízpontos listát. Érdemes megfigyelni, hányadik látogatásotokkor fogják azt mondani, hogy sajnos nincsen szabad asztaluk már arra az estére. Netán az elkövetkező öt évre...

(az alapötletet ezen post megírásához egy Facebook-bejegyzés adta)

Facebook-funkciók Blogi.hu Apps alkalmazással

« előző
Magyar lagzi Ausztriában és Németországban?

következő »
Kincsemberek – avagy az angyalok köztünk élnek <3

étterem étlap fizetés munkatapasztalat vendég

Ugrás az oldal tetejére

ausztriai munka(45) munkakeresés(26) Ausztria(23) nyelvtudás(23) munkatapasztalat(22) étterem(18) hotel(16) Karintia(15) kirándulás(15) vendég(14) Tirol(14) Gerlos(13) segítség(12) Facebook(12) konyha(12) Milchbar(11) fizetés(10) nyár(10) Zillertal(9) Ossiacher See(9) szezonkezdet(8) tópart(7) tél(7) vállalkozás(7) változás(6) gyakorlat(6) buli(6) személyzeti szállás(6) szakképesítés(6) Mayrhofen(6) személyiségfejlesztés(5) önmegvalósítás(5) kollégák(5) nyelvtanulás(5) köszönet(5) élőzene(4) zenekar(4) állásinterjú(4) időjárás(4) Bécs(4) étlap(4) Magyarország(4) Olaszország(4) strand(3) pozitív gondolkodás(3) vakáció(3) felkészítés(3) interjú(3) Achensee(3) park(3) német(3) magyar néptánc(3) Dél-Tirol(3) szezonvég(3) család(3) tánc(3)

Adatkezelési tájékoztató|Impresszum, kapcsolat|Gyakran ismételt kérdések

Honlapunkat a következő böngészőkhöz optimalizáltuk:
Apple Safari 5.1.7+ Google Chrome 26.0.1410.64+ Internet Explorer 8.0+ Mozilla Firefox 20.0+ Opera 12.15+

Copyright © 2013-2018 blogi.hu v1.62 - Minden jog fenntartva!