Regisztráció|Bejelentkezés|Elfelejtett jelszó

A munkakeresés szépségei

szerző: |2013. május 20. 12:00:00, Balatonalmádi

Melóvadászok :) A szezonvég közeledtével kezdetét veszi a vadászat: célkeresztben a leendő nyári munkahelyünk. Sajnos vagy szerencsére, már meglehetős rutinra tettünk szert ez ügyben, remélhetőleg a jövőben tapasztalatainkat csak arra kell majd használnunk, hogy másokat átsegítsünk a munkakeresés kezdeti nehézségein.

Nálunk az idei nyertes az Ossiacher See partján található, a szó szoros értelmében, ugyanis saját stranddal és horgászstégekkel rendelkezik. „Klein aber fein” - családi vállalkozás nem túl sok alkalmazottal, május végétől cirka 4 hónapra adtuk el magunkat; aki látni óhajt minket, itt megtalál.

Március elején indítottuk a hadműveletet, az ezzel kapcsolatos levelezésünk olyan 150 email fölött lehetett. A címzettek kb. negyede méltatott egyáltalán válaszra – de néha milyenre... ;) A kedvencünk a „párokat nem alkalmazunk” visszajelzés volt, főleg mikor megszólítás és aláírás nélkül érkezett – ilyenkor szívből örültünk, hogy ezt a helyet megúsztuk a jó szerencsénknek köszönhetően :)

Aztán volt, aki örömmel megköszönte a jelentkezésünket és meginvitált minket egy állásinterjúra. Majd mikor felhívtam őt, hogy időpontot egyeztessünk, közölte hogy sajnálja, de hallja, hogy nem beszélek elég jól németül ahhoz, hogy felvegyen dolgozni a meghirdetett állásra. A legcsekélyebb mértékben sem zavarta, mikor elmondtam neki, hogy 6 éve dolgozom Ausztriában a megpályázott pozícióban, sőt még azt sem átallotta a fejemhez vágni, hogy náluk nagyon bonyolult pénztárgéprendszer van, ahol az embernek kódokat kell a fejében tartania! A mindenit! :D Sikerült időben lakatot tenni a számra, így nem érdeklődtem meg tőle, hogy vajon miféle szuperszenzorral rendelkezik, amivel telefonon keresztül meg tudja állapítani az állásra jelentkezők szürkeállomány kapacitását. Amúgy a hely egy erdő közepén lett volna, kb. 10 km-re a legközelebbi falutól, szóval itt sem bőgtük tele a zsepinket bánatunkban, amiért a tulaj úgy ítélte meg egy ötperces telefoncsevej alapján, hogy kevés vagyok hozzájuk, mint Balaton szeletben a hullámverés. ;P

Volt olyan, akivel több kör levelet váltottunk, melynek során igyekezett meggyőzni minket: a bemutatkozó levelünk sajnos úgy szar, ahogy van és ne is számítsunk rá, hogy valaki egyáltalán olyan őrült lesz, hogy pozitív visszajelzést ad nekünk.

Akadt, aki sajnálatát fejezte ki, hogy nem egy nappal korábban küldtük a levelünket, mert mindkettőnket szívesen felvett volna. Felajánlotta továbbá, hogy hazafelé tartva látogassuk meg őt, hogy megnézhessük a helyet és meg tudjunk egyezni a jövő nyárra vonatkozóan :)

Egy hölgy aziránt érdeklődött igen hevesen több ízben is, hogy ha – ahogy írtuk neki – minden korábbi munkaadónk elégedett volt velünk és visszavárt a következő szezonra, akkor vajon mi a francért nem megyünk vissza egyikhez sem? A kérdés végén húsz kérdőjel, maga a mondat vastaggal és megközelítőleg 36-os betűmérettel szedve, hogy véletlenül se fussunk át rajta. Nehéz is lett volna, hiszen a szokásos kereten (megszólítás, elköszönés) kívül mást nem tartalmazott az e-mail. Nos, a kérdés valóban logikus, egy nem túl udvarias vadidegennek mégsem kezdem el részletezni korábbi megpróbáltatásainkat. Nem akarom megmagyarázni neki, hogy a hol ehetetlen, hol elhanyagolható mennyiségű személyzeti kaja miatt a fizetésünk jelentős részét ennivalóra voltunk kénytelenek költeni. Szintén nem tartozik rá, hogy mikor egy ember nagyjából három munkáját végzi és ezért sem megfelelő anyagi, sem elvárható erkölcsi elismerést nem kap, akkor nagy valószínűséggel nem vágyik vissza az adott helyre. Magyarázatként tehát mindössze annyit hoztunk a tudomására: házaspár lévén, szerintünk érthető igény, ha együtt szeretnénk dolgozni, s ezért keresünk egy olyan helyet magunknak, ahol ez a feltétel biztosított. Pont. Írhatnám, hogy megértette és nem feszegette tovább a témát, de ez nem lenne igaz, hiszen válaszként közölte, hogy egyikőnknek állást tud ajánlani. Puff neki! :)

Tetszett, mikor valaki megfogalmazott egy udvarias elutasító választ, amit mi hasonlóan udvarias hangnemben megköszöntünk (mármint, hogy egyáltalán bármit is reagált) és minden jót kívántunk neki. Majd pár nap múlva, a mi köszönő levelünkre válaszképpen ismét közölte, hogy örömmel vette a jelentkezésünket, de nem áll módjában minket alkalmazni. Jobb kétszer, mint egyszer sem, nemde? :)

Az egyik helyről kérték, hogy írjuk meg milyen fizetési elképzelésünk van és menjünk el bemutatkozni. Az első kérésnek eleget tettünk (nem voltak extra igényeink), a másodikra javasoltunk egy nekünk alkalmas időpontot megérdeklődve, hogy nekik ez vajon megfelel-e? Azóta se kép, se hang. ;P

Érkezett ezen kívül olyan válasz is, mely szerint csak osztrák vagy német alkalmazottat keresnek.

Volt, aki kb. a következőt írta: „kérem ne küldjenek több levelet, nem vagyok érdekelt az együttműködésben”.

Egy ígéretesnek tűnő hüttéből a főnökasszony megígérte, hogy másnap délelőtt visszahív, miután átnézi a papírjainkat, melyeket a férje továbbított neki. Úgy tűnik, azt elfelejtettük tisztázni, hogy melyik másnap... ;)

A végül is befutó Gasthof Messner-en kívül még három döntős jelöltünk volt, akiknél megjelentünk bemutatkozás céljából.

Az első egy négycsillagos hotel volt Bad Hofgasteinben, melynek volt egy önálló kávézója, ide kerestek fizetőpincért. Miután utaztunk a kedvükért több, mint két órát, kiderült, hogy a hely tulajdonképpen nem is megy olyan jól, hogy érdemes legyen valakit felvenniük, fizetésként elég vicces összeget tudtak ígérni, ezen kívül a másik sarkon lévő kávézóban dolgozó hölgy azt mondta, ha jót akarunk, ne jöjjünk ide semmiképpen... :)

Még aznapi következő állomásunk egy porosnak tűnő városka kicsit kopottas szállodája volt, szemben a temetővel... Hozzá kell tennem, hogy ezek a dolgok a honlapjuk alapján azért nem derültek ki ennyire nyilvánvalóan, ezen infók birtokában ugyanis valószínűleg megspórolhattunk volna egy utat magunknak. Ami javára szólt a helynek, hogy a főnökasszony nagyon normális és szimpatikus volt, de nem sok jóval kecsegtetett. Ami Petimnek a legkevésbé tetszett, hogy a konyhai munka szükség esetén szabadtéri tevékenységekkel is bővült volna, amivel alapvetően nem is lett volna baj, ha ezen itt is fűnyírást értenek, mint az előző munkahelyeinken, és nem favágást láncfűrésszel a gyakorlatilag függőleges hegyoldalban... :D

A harmadik helyről, ahova végül nem megyünk dolgozni, igazából semmi rosszat nem tudok elmondani. Egy hasonló strandétteremről volt szó a Klopeiner See mellett, mint amire végül igent mondtunk két tóval arrébb. A főnök nagyon szimpatikus, intelligens és normális volt, a hely is tetszett, a fizu sem lett volna rossz... nem tudjuk pontosan miért kaptuk másnap az sms-t, hogy az utánunk bemutatkozót vették fel végül. C'est la vie. Nem ott volt dolgunk ;)

Ami amúgy a szezon végét illeti, mivel idén korán volt húsvét, még nyitva voltunk, és havunk is akadt bőven. Nem unatkoztunk tehát, hiszen a személyzet már időközben megfogyatkozott, a vendégek és így a munka mennyisége viszont nem nagyon csökkent. De azért mindennek vége lesz egyszer – április 6-án este letettük a lantot – illetve a dirndliket, brifkókat és Orderman-eket. Vasárnap pedig – mivel nem kellett mennünk dolgozni – megjutalmaztuk magunkat egy kis kiruccanással a „Fejen álló házba” Terfensben.

Aztán hétfőtől jöhetett a „buli után a takarítás”, ami remek móka – kb. olyan alapossággal végezzük, mintha azt a hatást akarnánk elérni, hogy frissen lett felújítva az egész egység. :) Aminek a fele sem tréfa, hiszen 2 darab 4 szintes épületről – 12 apartmanról, egy majdnem 100 férőhelyes étteremről és annak konyhájáról, pincéjéről, raktárairól van szó. A négyzetméter kiszámolásával inkább nem molyolnék, mert még visszamenőlegesen szívinfarktust kapok. ;)

A lightos ülőgarnitúra porszívózás, padlósikálás és kazánház takarítás után a korábbi évek hagyományához híven ismét átlényegültem fafelújító kisiparossá. Ennek fényében elnyertem a jogot az összes kültéri faalkalmatosság (másfél mázsás pad, dohányzó garnitúra, síléc- és snowboardtartó) speciális szappannal történő lesikálására. Elmondjam, miért imádom csinálni? Mármint azon kívül, hogy tudom, ilyenkor már csak egy nap van hátra a szezonból. ;) Mert ennél látványosabb eredmény sehol az egységben nem produkálható :) Meg is csodáltam a művemet még akkor is, mikor az olasz vakációról visszatérve megálltunk Gerlosban bepakolni a csomagjainkat a hazaút előtt. :) Nos, így néz ki nálunk egy téli szezon vége, mielőtt megkezdjük itthoni jól megérdemelt tavaszi szünetünket.

Terveim szerint következő ausztriai bejegyzésem már Karintiában készül majd, s tartalmazza első benyomásainkat új helyünkről, az Ossiacher See mellett. S hogy addig se unatkozzatok, készülök feltölteni egy-két új fotóalbumot a gerlosi télről, s némi nyári kedvcsinálót is az előző évek képeiből válogatva.

Facebook-funkciók Blogi.hu Apps alkalmazással

« előző
Egy tökéletes minivakáció

következő »
Mennyire kemény az élet Ausztriában?

ausztriai munka munkakeresés nyár Ossiacher See konyha étterem strand hotel szezonvég Ausztria

Ugrás az oldal tetejére

ausztriai munka(45) munkakeresés(26) Ausztria(23) nyelvtudás(23) munkatapasztalat(22) étterem(18) hotel(16) Karintia(15) kirándulás(15) vendég(14) Tirol(14) Gerlos(13) segítség(12) Facebook(12) konyha(12) Milchbar(11) fizetés(10) nyár(10) Zillertal(9) Ossiacher See(9) szezonkezdet(8) tópart(7) tél(7) vállalkozás(7) változás(6) gyakorlat(6) buli(6) személyzeti szállás(6) szakképesítés(6) Mayrhofen(6) személyiségfejlesztés(5) önmegvalósítás(5) kollégák(5) nyelvtanulás(5) köszönet(5) élőzene(4) zenekar(4) állásinterjú(4) időjárás(4) Bécs(4) étlap(4) Magyarország(4) Olaszország(4) strand(3) pozitív gondolkodás(3) vakáció(3) felkészítés(3) interjú(3) Achensee(3) park(3) német(3) magyar néptánc(3) Dél-Tirol(3) szezonvég(3) család(3) tánc(3)

Adatkezelési tájékoztató|Impresszum, kapcsolat|Gyakran ismételt kérdések

Honlapunkat a következő böngészőkhöz optimalizáltuk:
Apple Safari 5.1.7+ Google Chrome 26.0.1410.64+ Internet Explorer 8.0+ Mozilla Firefox 20.0+ Opera 12.15+

Copyright © 2013-2018 blogi.hu v1.62 - Minden jog fenntartva!